Látnivalók, szállások Horvátország, Magyarország és Erdély területéről - www.videki-elmenyek.hu
Kövessen minket:
Nyelvválasztó: HU

Vidéki Élmények

Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület: Életkép a Bőszénfai Szarvasfarmról Dél-Borsodi Leader Egyesület: Hagyományőrző tánc

Görög katolikus templom, Sajószöged

Sajószögeden több görög katolikus templom volt. Az 1600-as években ide betelepülő szláv nyelvű népesség először a reformátusoktól elvett templomot kapta meg, amely azonban összedőlt. Ennek helyére, a „régi hazájuk hagyománya szerint” fatemplomot építettek,  amely azonban néhány évtizedes használat után leégett.

Ezért 1740 körül építettek új, immár kő templomot. Első ütemben a szentély és a hajó épült meg, a hajó fölött kis fatorony volt. A templom bejárata  a déli oldalon volt. A falu lakossága ezekben az évtizedekben jelentősen megnőtt, sok görög katolikus települt be újra. Ezért 1788-90 között bővítik a templomot a toronnyal és karzattal, a bejáratot a nyugati oldalra, a torony alá helyezik át. A falu lakossága 1746-ban 552 fő, ebből 500 fő görög katolikus!

A Szmandray János parókus által 1948-tól írt historia domus szerint a templomot 1923-ban, Szabó Izidor parókus idejében renoválták, ekkor kerül be az ikonoszázion is. Az üvegablakok 1930-ban, Szmandray János parókus idejében készültek. A főoltár először fából készült volt, 1936-ban készült a jelenleg is álló műkő oltár.

A historia domus leírásában gyakran szerepel hogy a templom falai vizesek, salétromosak. Az 1950-es években megépített védőgát még tovább rontotta ezt a helyzetet, mert a víz nem terülhetett szét, így magas vízállás esetén az egészen a templomig is kijött. Ezért a víz egyre nagyobb kárt tett a templomban.

További renoválás 1958-ban volt, mely a falak vizesedése s ennek következtében a vakolat leomlása miatt vált szükségessé. 1975-ben új csatorna és járda készült, 1979-ben a villanyszerelés lett felújítva, 1981-ben kerülnek az üvegtéglák, mint külső védőréteg az ólom üveg ablakok elé. 1985-ben a torony újra lett fedve, valamint a templomot fedő palát is kicserélték.

Az 1998-99. évi nagy árvizek ismét átnedvesítették a falakat, ezért a 2002-ben kezdett felújítás legfontosabb célja az volt, hogy az aljáig megrepedt alapot megerősítse, és a templom szigetelve legyen. A 2002. évben a belső berendezés kibontása után a következő munkák történtek: belső burkolás bontása, kihordása 50 cm mélységig, falak megvésése kívül-belül, és oldalirányból vasbetonnal történő megerősítése, falak elvágása és szigetelése, teljes vakolat leverése, belső vasalt aljzatbeton, és erre szigetelés készítése. A falak egész évben és télen át száradtak, a folytatás 2003-ban következett: vakolás, villanyszerelés, festés.

A templom belső festését Anducska Tibor újfehértói díszítő festő végezte. Először a hajó mennyezeti freskóit restaurálta. A szentélyben egy „csillagos ég” ábrázolás alatt régebbi festés elemeit találta, melyet aztán szakszerűen feltárt és helyreállított.

A templom a szentelését Dr. Keresztes Szilárd megyéspüspök végezte el 2003 szeptemberének első vasárnapján.

2004-ben a templomba új padok készültek, melybe 2005-ben padfűtés is került. A 2009. évben sikeres EMVA pályázat segítségével a templom tetőzete és a torony teljes felújítást nyert, elkészült a belső burkolat, valamint három kis ablak is.

 

Elérhetőségek

Görög katolikus templom, Sajószöged

Cím: 3599 Sajószöged, Széchenyi utca 6.

Telefon: -

Képgaléria

Vissza az előző oldalra