Látnivalók, szállások Horvátország, Magyarország és Erdély területéről - www.videki-elmenyek.hu
Kövessen minket:
Nyelvválasztó: HU

Vidéki Élmények

Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület: Életkép a Bőszénfai Szarvasfarmról Dél-Borsodi Leader Egyesület: Hagyományőrző tánc

Kovács Ildikó képzőművész

5Kovács Ildikónak hívnak. 1966-ban születtem Budapesten, iskoláimat is itt végeztem. A természet, a növények szeretete irányított a dísznövénykertész szakma felé. 2008 telén költöztem családommal, szülői kötődés kapcsán Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, Szentistvánra. A rajzolás, a festés s minden manuális alkotó tevékenység gyermekkorom óta örömmel foglalkoztat. Először portrékat rajzoltam, később a hozzám közel álló impresszionista festők után próbáltam az olajfestés technikáját elsajátítani, autodidakta módon képezve magam. Néhány éve pedig az üvegfestékre lelvén, ebben a technikában kísérletezem. Elsőként főleg Alphonse Mucha művei nyújtottak inspirációt, de szívesen viszem üvegre keleti mesterek, (Ohara Koson, Kono Bairei), természeti képeit is.


Kísérletező alkat vagyok, így mind az anyagokat, technikákat, mind a stílusokat szívesen ötvözöm. Célom megőrizni, továbbadni mindannyiunk örömére az értékeket, a szépet, kicsit a saját „kéznyomomat" is beletéve. Kezdetben magam, családom szórakoztatására alkottam, mára azonban már sikerült szélesebb körben megmutatni munkáimat. 2006-ban Pusztamonostoron, 2008-ban Mezőkövesden, 2009-ben és 2010-ben pedig Szentistvánon nyílt alkalmam bemutatkozásra, 2012 őszén pedig a Mezőnyárádi Napok keretében nyílt alkalmam műveimet bemutatni. Ezen alkalommal két, általam újólag használt technikával készült alkotásokat is láthattak az érdeklődők. 2011 óta az úgynevezett 'égetőfestéssel' (pirográfia) is készülnek képeim. Valamint egy, hazánkban is új technika, a textilszobrászat (poverpol technika) is örömmel foglalkoztat. 2014 májusában Szentistvánon a "Textilszobrászat felsőfokon" című kiállításomon mutathattam be a poverpol technika által készített alkotásaimat.

Elérhetőségek

Kovács Ildikó képzőművész

Cím: -

Telefon: +3630/488-8311

Üzenet küldése

Kapcsolatfelvétel a hellyel

A csillaggal (*) megjelölt mezők kitöltése kötelező.

Biztonsági ellenőrző kód

Képgaléria

Vissza az előző oldalra