Hajmás
A Kaposvártól 20 km-re fekvő település a Szigetvárra és a Sásdra vezető útról egyaránt megközelíthető. A táj mindkét irányból erősen tagolt, a völgyek erdős dombvonulatokkal váltakoznak a Zselicet jellemzően. A falu a Surján patak völgyébe települt, a lakóházak mögötti dombon szőlőhegy van. Hajmás írott története a XIV. századig vezethető vissza. 1346-ban a Győr nemzetség birtoka. Egy 1425-ből való dokumentum Haghmas alakban írta a falu nevét. A török időkben elnéptelenedett, az 1700-as évek végén a krónikák egy fokozatosan fejlődő településről adnak számot, ahová svábokat telepítettek be. Később magyarok is megtelepedtek, ami a lakóházak és porták külső megjelenésében érzékelhető. A helybéliek ma is használják a németfalu-magyarfalu megjelölést.
A településnek 1848-ban 47 úrbéres háztartása, 1880-ban 529 lakosa volt, száz év múlva nem érte el a háromszázat. 1945 előtt kis- és középparasztok, cselédek lakták. Az egyedi természeti adottságokat igyekezett kihasználni a lakosság, a nehezebb domborzati körülmények között is jól gazdálkodtak. A föld művelését sokáig a lovak segítették, a traktor csak az 1960-as években jelent meg. Az évtized végén kezdett nagyobb számban elköltözni a lakosság, sokan a közeli városban telepedtek le. A rendszerváltás idején 12-en igényelték vissza az egykori földjüket, ma a többség 10 hektár alatt gazdálkodik. Egy helybéli azonban vállalkozásszerűen próbál a mezőgazdaságból megélni, közel 50 hektár földterülete van és húsznál több szarvasmarhája.
A sváb népviselet sokáig tartotta magát, napjainkra már csak az idősebb asszonyok őrzik a ládafiában a beliner kendőt és a klumpát, s a német beszédet is elhagyták. A szép táji környezetnek méltó kiegészítője a faluközpont a templom körül kialakított, gondozott parkkal. S aranytartalék a ma még lezárt két termálkút is. A falunak a turizmus fejlődése adhat új lehetőségeket.
Enyhén mediterrán jellegű az éghajlat. A környéken barangoló turista tél végén a hóvirágban gyönyörködhet, amely mint egy szőnyeg, úgy borítja be a domboldalakat. Tavasztól őszig számtalan gombafaj kínálja magát gyűjtésre. Az erdők jellemző cserjéje a ruszkusznak nevezett szúrós csodabogyó, a faállomány elsősorban cseres, tölgyes, ezüsthársas.
