Kadarkút
A kisváros a megyeszékhelytől délre, 25 km-re található. Kistérségi, közigazgatási, oktatási központ, valamint közúti csomópont: a településtől szinte egyforma távolságra van északra Kaposvár, nyugatra Nagyatád, délre pedig Szigetvár. Címerében az Y alakú sáv a település fontos útelágazására utal. A két alsó mezőben látható kalászok a mezőgazdálkodás jelentőségét fejezik ki, a felső középső mezőben álló oroszlán a mellső lábaiban tartott vallási jelképekkel a hősi emlékműre és a lakosság vallási hovatartozására utal. Történelmi források a település nevét először a pannonhalmi apátság 1137-ből származó oklevelében említik Chadarcuthai formában. Nevét egyes vélemények szerint a Kader nemzetség után kapta.
Más vélemények szerint egykori birtokosának, Koppánynak, Kádár káni címétől eredeztethető. A török hódoltságot, bár lakossága lecsökkent, sikeresen átvészelte. A 19. században a Somssich, Mérey, Márffy, Vasdényei és Dersffy családok voltak a legfőbb birtokosai. Az 1860-ban befejeződött úrbéri rendezés után alakult ki szabályos településszerkezete egymásra merőleges, egyenes utcáival. Klasszicista stílusú római katolikus temploma 1834 és 1840 között épült fel, neogótikus református temploma 1905-1906-ban készült el. a település mint a környék közlekedési és intézményi központja 2005-ben nyerte el a városi rangot. Az elmúlt években egy új kistérség központjává, vezető erejévé is vált.
Kadarkút szülötte Jálics Ernő szobrászművész. Hosszú ideig itt élt Kapoli Antal és Varga János fafaragó művész. Lakossági összefogással 1963-ban épült fel az id. Kapoli Antal Művelődési Ház. 1980-ban új óvoda épült. 2000-ben került sor az iskola új szárnyának felavatására. Napjainkban EU-s pályázati forrásokból kezdődik meg ezen épületrészek bővítése és további fejlesztése.
A településhez tartozó Vóta –pusztán áll a Somssich grófok egykori vadászkastélya, melyben ma az evangéliumi Pünkösdi Közösség szeretet otthont működtettet, (2012 februárjában leégett a kastély tetőszerkezete, lakhatatlanná vált, de ez évben szeretnék még helyre állítani az épület tetőszerkezetét).
A szabadkai magánarborétum egyedülálló élményt nyújt az idelátogatóknak. A területén országos viszonylatban is ritkaságnak számító növényfajok találhatók. A település határában horgásztó várja a pecásokat.